Hozzátok angolul is azt a szakmai szintet, amire a csapat magyarul képes.
A Business English Accelerator egy 6 hónapos, magas szintű vállalati fejlesztési program olyan szakembereknek, akik szeretnék angolul is használni azt a szakmai tudást, amellyel magyarul már rendelkeznek.
Ajánlatot kérek
Amikor az angol már nem csak nyelvi kérdés.
A Polinguage alapítója
Több mint 10 év szakmai tapasztalat áll a program mögött
A Business English Accelerator szakmai rendszerét Hart Norbert, a Polinguage alapítója dolgozta ki.
Több mint tíz éve dolgozik angoltanulókkal, vállalkozókkal, vezetőkkel és szakemberekkel.
Több éven keresztül Londonban és Koppenhágában is tanított vállalkozókat és szakembereket.
Az elmúlt években többek között marketing, menedzsment, sales, IT, HR, PR, pénzügy, vagyonvédelem, média, és oktatás területén dolgozó szakemberek fejlődését is segítette.
A Polinguage vállalati programjaiban többek között a Libri, Hungexpo, MBH Bank, Commerzbank, Podravka és TNT munkatársaival, valamint számos más hazai és nemzetközi partnercég kollégáival is dolgoztunk együtt.
Saját tanulói profil alapján tervezzük meg a képzést
A Polinguage módszer egyik alapja, hogy a hatékony tanulásra nincs csodamódszer.
Ezért nálunk a személyre szabás nem ott kezdődik, hogy kiválasztunk valakinek egy megfelelő tankönyvet vagy témakört.
A résztvevőknél három fő területet vizsgálunk:
Ennek részeként feltérképezzük az egyéni kognitív tanulási stílust is.
Azt vizsgáljuk például, hogyan dolgozza fel valaki az információt, milyen típusú magyarázatból ért könnyebben, hogyan érdemes nála rendszerezni az új tudást, milyen gyakorlási formák működnek hatékonyan, és milyen tipikus akadályok lassítják a tanulását.
Ezt egészítjük ki a résztvevő valódi élethelyzetével:
- milyen munkakörben dolgozik;
- milyen helyzetekben kell angolul teljesítenie;
- milyen célokat szeretne elérni;
- mennyi időt tud reálisan tanulásra fordítani;
- mi motiválja;
- és milyen korábbi tapasztalatokat hoz magával.
Ebből áll össze a résztvevő tanulói profilja.
Ez alapján az oktató nemcsak azt látja, hogy mit kell fejleszteni, hanem azt is, hogy milyen módon érdemes az adott emberrel dolgozni ahhoz, hogy a fejlődés fenntartható és hatékony legyen.
A cél nem az, hogy a tanuló alkalmazkodjon egy előre meghatározott módszerhez.
A módszert igazítjuk a tanuló működéséhez, céljaihoz és valós élethelyzetéhez.
Azokat a készségeket fejlesztjük, amelyek a munkában számítanak
A program fókusza mindig a résztvevők és a vállalat céljai alapján alakul, de jellemzően ezekkel dolgozunk:
Kommunikáció
Természetesebb megszólalás, gyorsabb reakció, pontosabb gondolatátadás.
Meetingek és együttműködés
Aktív részvétel, véleményformálás, kérdezés és reagálás.
Érvelés és tárgyalás
Álláspont képviselete, döntések megvédése, meggyőző kommunikáció.
Prezentációk
Szakmai gondolatok, eredmények és összetett információk magabiztos bemutatása.
Ügyfélkommunikáció és értékesítés
Kapcsolatépítés, igényfeltárás, megoldások bemutatása és kifogások kezelése.
Vezetői kommunikáció
Döntések indoklása, visszajelzés, nemzetközi csapatok vezetése.
A fókuszt mindig az határozza meg, milyen helyzetekben kell a résztvevőknek angolul valóban teljesíteniük.
Így működik a Business English Accelerator
Feltérképezzük a célokat
Megismerjük a cég és a résztvevők valódi kommunikációs helyzeteit, hogy pontosan lássuk, mit kell fejleszteni.
Elkészítjük a tanulói profilt
Feltérképezzük, hogyan tanul a leghatékonyabban az adott résztvevő, és ehhez igazítjuk a fejlesztési folyamatot.
Fejlesztjük a szakmai kommunikációt
Hat hónapon keresztül, maximum 4 fős csoportban valódi munkahelyi helyzeteken keresztül fejlesztjük azokat a készségeket, amelyek ténylegesen számítanak.
Célzott támogatást adunk a fejlődéshez
Az interaktív alkalmakat személyre szabott videóanyagokkal, gyakorlófeladatokkal és segédanyagokkal egészítjük ki.
Oktatóink értik, hogyan működik egy cég
Egy Business English programban nem elég a nyelvet tanítani.
Az oktatónak értenie kell azt is, milyen helyzetben kell a résztvevőnek helytállnia: egy tárgyaláson, egy prezentáción, egy sales beszélgetésben vagy egy vezetői döntési helyzetben.
Ezért olyan oktatókkal dolgozunk, akik nemcsak nyelvi tudással, hanem valódi üzleti tapasztalattal is rendelkeznek.
Így nemcsak azt fejlesztjük, hogy valaki helyesen beszéljen angolul, hanem azt is, hogy:
- világosan képviselje a gondolatait;
- meggyőzőbben érveljen;
- magabiztosabban reagáljon;
- és szakemberként jelenjen meg angolul is.
Olyan cégeknek, ahol az angol már ténylegesen része a munkának
A Business English Accelerator elsősorban olyan cégeknek készült, ahol az angol már ténylegesen része a munkának.
Érdemes beszélnünk, ha nálatok:
- külföldi ügyfelekkel vagy partnerekkel dolgoznak;
- nemzetközi meetingeken vesznek részt;
- angolul prezentálnak vagy tárgyalnak;
- külföldi központtal vagy kollégákkal kommunikálnak;
- sales vagy ügyfélkapcsolati helyzetekben használják az angolt;
- vannak szakmailag erős kollégák, akik angolul kevesebbet tudnak megmutatni magukból;
- vagy az angol már láthatóan lassítja, nehezíti vagy korlátozza a munkát.
Résztvevőink mondták
„Prágai több napos design kiállításon kiállítóként való részvétel, külföldi viszonteladók felkeresése és napi kapcsolattartás velük, portfolió és weboldal angolosítása, európai utak: ezek mind elérhetetlen céloknak tűntek 2 éve, ma pedig már a mindennapi munkám részei az angoltanulásnak köszönhetően.”
„Norbiék megmutatták, hogy csak a bátorságon és gyakorláson múlik a nyelv magabiztos használata. Éles helyzetben még most is biztosan kicsit bizonytalan leszek, de most már tudom, hogy képes vagyok angolul folyékonyan kommunikálni. És ki tudom fejezni azt is, amikor hirtelen nem tudok valamit, mert stratégiákat is tanítottak.”
„Nyomokban sem hasonlít azokra az angol képzésekre, amiket hirdetnek és amelyekkel életem során találkoztam. Teljesen egyedi, teljesen rám van szabva, képességeimnek, haladásomnak megfelelően. Nincsenek száraz szövegek, minden információ és nyelvtan össze van kötve a való élettel.”
„A Polinguage módszer elérte azt, amire 10 évnyi tanulás és tanfolyam nem volt képes: a mindennapjaim részévé vált a nyelv.”
„A lazaság és hogy úgy fejlődök, hogy a tanár abszolút figyelembe veszi az óra menetének kialakításakor azokat a lehetőségeket vagy korlátokat, amik az én nyelvtudásomból adódnak. Eléri, hogy koncentráljak, cuki, jófej, laza.”
„Norbiékat azután kerestem meg, miután elvéreztem egy arab érdeklődővel egy tárgyaláson. Egy évvel később már a Disney-vel működött együtt a cégünk.”
Hol fogja vissza nálatok az angol a szakmai teljesítményt?
Egy rövid beszélgetésben átbeszéljük:
- kiknek van szükségük angolra;
- milyen helyzetekben használják;
- hol jelentkezik jelenleg a legnagyobb probléma;
- és mit szeretnétek látni másképp hat hónap múlva.
Ha a Business English Accelerator megfelelő megoldás lehet, ezek alapján összeállítjuk a csapatotokra szabott ajánlatot.
Ajánlatot kérek info@polinguage.hu